Berlin, Alexanderplatz – tisztességtelen tisztes ember

Idén ez volt az első alkalom, hogy drámát és nem musicalt néztem színpadon. Az Alfred Döblin regénye nyomán, Mikó Csaba által színpadra adaptált, majd Kovács D. Dániel és Bíró Bence révén továbbgondolt Berlin, Alexanderplatz nem bizonyult könnyen befogadható darabnak. Nehéz megállapítani, hogy az influenzaszezon és a betegség miatt érzem ezt így, vagy valami mégsem sikerült annyira jól, mint ahogy a rendezők szerették volna, vagy esetleg pontosan elérték a céljukat, csak nekem más az ízlésvilágom.

A történet

Döblin regénye 1929-ben lát napvilágot és életművének legjelentősebb darabja, az európai expresszionizmus korszakot meghatározó, kiemelkedő alkotása.  A történet helyszíne Berlin, a 20. század modern nagyvárosa, valamint a keleti városrész proletárnegyedeiben élő kisemberek – munkások, lumpenproletárok és lecsúszott tisztviselők – életének központja. Címét pedig éppen ezért a lármás, forgalmas Alexanderplatzról kapta. Főszereplője, Franz Biberkopf szállítómunkás, aki most szabadult a börtönből, mert ittas állapotban, féltékenységében halálra verte barátnőjét: elhatározza, hogy tisztességes ember lesz. Viszont annyira szerencsétlen, hogy mindig rossz társaságba keveredik. Naiv, segítőkész ember, akit még az általa barátnak gondolt ismerősei is hülyére vesznek. Ezért nagy árat fizet majd, később pedig olyan büntetést mér rá az élet, amibe teljesen beleroppan.

A regényt 1980-ban meg is filmesítik. A monumentális, tizenhárom egyórás részből és egy kétórás epilógusból álló művet alkotója, Rainer Werner Fassbinder mindig is egy filmnek szánta, egyértelműen jelzi ezt az epizódok elején megjelenő "Ein Film von Rainer Werner Fassbinder" felirat is. 2008-ban az Uránia a felújított kópiát mutatja már be mozivásznán.

Színház

A Katona József Színház 2018 márciusában mutatta be a darabot, amely 2 óra 45 perc, egy szünettel. Filmes és drámai eszközökkel vegyesen dolgozika rendező, amit talán enyhe túlzásnak is érezhetünk egy színpadi műnél. Az első felvonásban megismerjük a főszereplőt, annak történetét és előéletét, majd tanúi lehetünk, hogyan próbál tisztességes munkát találni. Döbbenetes, hogy a nők mennyire semmibe veszik saját magukat, a férfiak pedig hogyan adják-veszik egymástól barátnőiket - legalábbis ebben a fiktív műben. Néhány jelenetnél azt érezhetjük, hogy akár napjainkban is játszódhatna az amúgy 1920-as éveket bemutató darab. Az első felvonás záró jelenete olyannyira megdöbbentik a nézőt, hogy úgy érezzük, ha itt érne véget az előadás, semmiről sem maradnánk le és nem lennénk általa kevesebbek. A kitartóak és a bátrak azonban megtapasztalhatják, hogy a második felvonás is számos megdöbbentő és váratlan fordulatot tartogat a nézők számára. A színmű vége nehezen értelmezhető. A pár perces csendet, amibe a nézők cikázó gondolatai mellett a színművészek feszült várakozása is vegyül, lassan töri csak meg a taps.

Az előadást azoknak ajánlom, akik szeretik a többféle megoldás keverését és/vagy olvasták a regényt, vagy látták a filmet, vagy pedig egy olyan estére vágynak, ahol biztosan nem számíthatnak tejszínhabos csillámcukorkára cseresznyével. Színjátékban nem lesz hiba, a történet pedig, szól, amiről szól – Döblin megírta, a rendezők megalkották.