Ugrás a fő tartalomra

Molnár Ferenc humora - Centrál Színház: Delila



Aki Molnár Ferenc drámáit ismeri, tudja a humora magával ragadó. Kivétel a Liliom, amely talán saját agresszióját volt hívatott kifejezni. Ha valaki életedben először Molnár Ferenctől a Liliomot látja, vegyen egy nagy levegőt és látogasson el egy vígjátékára. Máris másként fogja látni a világot és a drámaíró munkásságát is.

A Centrál Színház 2018. március 9-én mutatta be a Delilát. A mű egy felvonásban, könnyed, humoros, de mégis mélységeket és fontos üzeneteket tartalmaz. Úgy fűzi fel Molnár Ferenc a dráma igazi mondanivalóját a történésekre, hogy miközben a nevetésről potyognak a könnyeink, észrevétlenül azt érzezzük, ez a darab tanított valami nagyon fontosat. 


A történet arról szól, hogy hogyan kénytelen egy nő, egy feleség, rafinériával küzdeni a férjéért és a házasságáért. A sikeres férfi mögött álló nő meddig képes elmenni és visszaszerezni férjét és az ő szerelmét. Virág úr (Stohl András) olyan nagy szerencsében részesül, hogy hirtelen nagyobb összegű pénz áll a házhoz. Csárdáját bérli és ez jó is neki, nem szeretne semmi különösebbet, csak élvezni az életet és azt, hogy már nem cseléd, hanem ő az úr a háznál. Igen ám, de Ilonka (Trokán Nóra), a beosztottja szemet vet rá, mikor megtudja milyen gazdaggá vált főnöke. Démoni ügyességgel csavarja az ujja köré a férfit és mindeközben vőlegényével (Ódor Kristóf) is játszadozik. Marianne (Balsai Móni), Virág úr csodaszép és okos felesége azonban nem vak. Szemet szúr neki ez a csábítás. Eleinte nem veszi komolyan, de amikor a csapos (Magyar Attila) figyelmezteti és elmeséli neki, amiket hallott – mert a csapos aztán mindent hall! -, akkor már komolyan veszi, hogy itt baj közeleg. Az egész történet annyira valós, hogy akár kisebb módosításokkal ma is játszódhatna, pedig 1937-ben írta a szerző.

A mélyebb mondanivalója az én olvasatomban pedig nem más, minthogy nem lehetsz rest, mindig résen kell lenned és nőként a férfi mellett erősnek és rafináltnak maradni, ha szeretnél boldog lenni, valamit elérni. Határozottan, okosan, csinosan. Tudd, mit akarsz és küzdj érte, tiszta szívvel.
Végezetül csak annyit írnék, hogy lányok, nők, asszonyok, menjetek és nézzétek meg a Delilát. És hogy miről kapta a címét? Az a darabban elhangzik. Nevessetek sokat, de szívjátok magatokba a tudást is. Az erő, a hatalom, a ti kezetekben van!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Apáca show az Operettszínházban

Kezdetek Az Apáca show (Sister act) olyan kultfilm, amelyet generációk ismernek és szeretnek. Magyarországon 1993-ban mutatták be. Whoopi Goldberg, mint fekete apáca egyből belopta magát a szívünkbe. A dalok, a hangzásvilág, maga a történet szórakoztató és egyedülálló volt a maga nemében. Nem csoda, hogy folytatása és második része lett a filmvásznon is. A történet... Deloris Van Cartier bárénekesnőről szól, akinek a pasija egy gengszerfőnök. Szeretne sztár lenni, de a férfi nem veszi komolyan. Egy szerencsétlen véletlen folytán szemtanúja lesz, ahogy ez az ember lelő valakit. Menekülése első állomása a helyi kapitányság, ahol Eddie Souther hadnagy siet a segítségére. Delorist a Szent Katalin zárdába viszi, ahol apácának öltözve kell elvegyülnie, míg a tárgyalás ideje el nem érkezik. Ennek sem a zárda főnökasszonya, sem Deloris nem örül. Viszont a templom anyagi bajban van, és a rendőrség fizet a zárdának, hogy befogadják a menekülő énekesnőt. A nő gyorsan belopja magát a...

Jó emberek – bélyegek, amiket egymásra sütünk

A Centrál Színházban 2014. november 28-án bemutatott Jó emberek, a Pulitzer-díjas David Linsay-Abaire darabja, Bostonban játszódik, de akár napjaink története is lehetne. Főszereplője Magie Walsh (Básti Juli), egy szerencsétlen nő, akit amúgy is nehéz élete újabb kihívás elé állít. Elveszíti munkáját a közértben, mert képtelen időben beérni a közel 40 éves, fogyatékkal élő lánya miatt. Segítségére a főbérlője Dotti (Szabó Éva) van, aki a „gyerekfelügyeletért” is pénzt kér tőle. Kicsiny fizetéséből alig tudja fenntartani magát, de a gyerek miatt előbb-utóbb mindenhonnan kirúgják. Ebben a lehetetlen helyzetben barátnője, Jean (Pokorny Lia) elmeséli, hogy összefutott Magie tinédzserkori szerelmével Mike-kal (Szervét Tibor), aki menő orvos lett. Magie kétségbeesésében felkeresi Mike-ot, hátha tud neki munkát szerezni. A viszontlátás során nem tudjuk eldönteni, hogy Mike jó ember vagy sem. Hazudik? Igazat mond? Vagy Magie erőszakos, enyhén zavaros viselkedése kelt bennünk inkább ell...